Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aszlányi Károly:

 

A részeges kaktusz

 

 

  Amikor a nemrégen elhunyt Triglav Bódog végrendeletét felbontották, egy elsárgult füzetke hullott ki belőle. Kusza és zavaros feljegyzések, naplójegyzetek töredéke volt ez. Miután a rendelkezéseket végrehajtó ügyvéd, történetesen jó barátom, módomban áll a feljegyzések egy részét nyilvánosságra hozni. Hozzáteszem azonban, hogy tudományos értékükből sokat levon az a tény, hogy Triglav Bódog magányos életét delirium tremens fejezte b

  Augusztus 20. Ma reggel bekopogott hozzám a szomszédasszony. Megtörölte szemeit és síróhangon előadta, hogy elutazik a fiához, aki Sopronban valami bajba keveredett – és nem tudja kire hagyni azt a kúszó-kaktuszt, amelyet a kezében szorongatott, s amelyet úgy szeret, mint a saját gyermekét.

  Szomszéd úr – folytatta -, kegyed tudom, hogy szereti a növényeket.

 Vállalja el kosztba a Gyurit. Mert ezt a nevet adtam neki.

  Tegye le – mondtam -, unom a sok beszédet. Tegye a többi virágok közé, ha megfér velük, itt maradhat.

 A Jó asszony letette az *Ecactus weinbergerit, az ajtóból búcsúcsókot intett felé és elment. Nem is láttam többé.
 Szeptember 3. Ez a csenevész kúszónövény nagyon rossz sorban élhetett eddig. Ha az ember ránéz, láthatja, hogy ijedt, klorofillszegény és tudat alatti gátlásai vannak. Nyilván terhelt családból származik. Lehet, hogy télen felmegyek Bécsbe és akkor elviszem Freudhoz, hogy analizálja meg. Az ilyen egyed mindenféle bűnre hajlamos. A szenvedélyek kialakulásánál nagy szerepet játszik a hajlamosság. Mert íme, rengeteg cserepes növény van a szobámban. Délben vagy este, ha elborozgatok, a pohár alján lévő maradékot szét szoktam osztogatni a virágok között. De ennek eddig semmi következménye sem volt.
   Ma este szokatlanul rossz kedvem volt. Elővettem egy üveg dalmát bort. Nehéz és sűrű bor ez, az ember berúg a szagától, amikor lefejti.
  Pillantásom Gyurira esett. Ez az átkozott kaktusz ott állt előttem az asztalon. Virágja volt! Egyetlen nyavalyás, sárga virág. Egy fölösleges luxus, virág ezen a növényi csontvázon, amely tulajdonképpen nem tudott kimászni a pubertásból. Rossz ránézni, mert az emberben részvételt ébreszt! Ahogy elnéztem a beteg és magányos virágot, fogtam a tele poharat és másfél deci bort öntöttem a cserép kiszáradt földjére. Egy deci elég egy felnőtt embernek, hogy berúgjon tőle, ha nincs gyakorlata benne. De nem történt semmi. A föld gyorsan beitta a párolgó nedvet. Eszembe jutott, hogy a vérszegény emberek mennyire bírják a bort.
   Tovább iddogáltam, elgondolkozva a világ keserű során. Amikor félórai meditálás után ismét Gyuri sápadt virágjára pillantottam, megdobbant a szívem! A virág kipirult! Egészen vörös színe lett! Hasonlított az én orrom színéhez. Az egész növény kissé féloldalra dőlt, hetyke, majdnem vidám mozdulattal, kacsai kinyúltak, mintha keresgélnének valamit a levegőben. Nagyot röhögtem, olyan komikus látvány volt ez a részeg növény.
  Ettől kezdve Gyuri minden nap kapott bort. Velem ült az asztalnál és mindennek a felét ő itta meg. Valósággal megváltozott tőle. Kipirult, megnőtt és jókedvű lett.
  Egy napon el kellett utaznom. Házvezetőnőmre bíztam a lakást. Szombathelyre kellett mennem, ahol egy rokonom békétlenkedett. Megmondtam neki alaposan, hogy tőlem ne várjon semmit, s azzal visszajöttem, De ebbe négy nap is beletellett.
  Amint a lakásba beléptem, azonnal látnom kellett, hogy baj van. Gyuri fonnyadtan és összeroskadva állt ott. Virágja lelógott, egész lényén beteges undor és öngyilkos fásultság látszott.
  Persze! – csaptam a homlokomra. – Négy napig vízzel itatták szegényt! Utálatos, hideg kútvízzel! Szörnyű!
  Azonnal a faliszekrényhez rohantam, kivettem belőle a legfinomabb, hatvanéves konyakot és beleöntöttem a cserépbe.
  Amint beraktam az üveget a faliszekrénybe s megfordítottam a kulcsot, csettintést hallottam a hátam mögül. Megfordultam. Gyuri fonnyadtan összetapadt szirmai váltak el hirtelen megduzzadva egymástól, ez adta a csettintésszerű hangot.
          Szemrehányóan néztem rá.

   Ebből nem kapsz többet – mondtam felemelt ujjal -, ez nagyon drága. Csak kivételesen kaptál. Ne ragadtasd el magad.

 De Gyurival nem lehetett okosan beszélni. Amióta a konyakot megkóstolta, nem ízlett neki a bor. Lekonyult. Csak kúszó-ujjai és kacsai indultak rohamosan növésnek. Egy pár napig büntetésből kisfröccsöt adtam neki. Nem használt. Már egészen elzüllött. Már nem kellett itatni őt. Az asztalra állítottam egy pohár bort, ő beleengedte valamelyik kacsát és estig kiszívta. Megrögzött alkoholista lett. Új virágok nyíltak rajta és mikor a házmester, akinek elmondtam az esetet, egy tűvel beleszúrt az egyik virágba, kiállhatatlan pálinkabűz áradt belőle. Egy pillanatra felébredt bennem a lelkiismeret, s már arra gondoltam, hogy elküldöm egy szanatóriumba, ahol leszoktatják átkos szenvedélyéről. De az utolsó pillanatban mindig meggondoltam magamat. Sajnáltam szegényt. Még őrjöngeni kezd a szanatóriumban, vagy rászokik a kábítószerre.
  A tragédia akkor következett be, amikor egy unokaöcsém esküvője miatt egy teljes hétig távol kellett maradnom Pesttől. Amikor hazaértem, Gyuri már nem élt. Gyökerei kifordultak a cserépből, mellette egy eltört hamutálca feküdt: úgy látszik, végvonaglásában tört és zúzott maga körül.
      De hát mi történhetett vele?
 Csakhamar megállapíthattam ezt is. A ravasz növény megfigyelte, hogy honnan vettem ki a konyakosüveget: a faliszekrényből. Kúszó végeinek egyikével felnyúlt a kulcsig és több napig tartó fáradságos munkával megfordította a kulcsot. Ezután átfonta az üveg nyakát, ránőtt a dugóra és addig erőlködött, amíg nagynehezen kihúzta.
  Természetes, hogy hét deci 1870-es konyakot nem bírt el a szervezete. Megőrült tőle és aztán felfordult.
  Az ablakra néztem, ahol egészséges fuksziák, fikuszok és calceoláriák álltak glédában. Mindegyik puritán gőggel és erkölcsös felháborodással hátat fordított Gyurinak.
 

Nyárspolgárok.

 
1936
  Felhasznált irodalom

 

 

 Urbán László szerkesztésében (1996): A részeges Kaktusz – a humor magyar mesterei I. AQUA KIADÓ Budapest.

 Eredeti megjelenés: Tolnai Világlapja 1936. 6. sz.

 

*Megjegyzés

 

 Echinocereus weinbergii (a weinbergeri = borhegyi fordításban poentírozásnak szánhatta az író)
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.