Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az igazi örökség

Az igazi örökség.

Lassan elmúlik a tél utolsó hónapja és közeledik a mindenki által várva várt tavasz. A növények nemsokára készülődnek a rügyfakadásra véredényeikben beindul, a pezsgő élet.

Az emberek is ruhát váltanak. A fény, és a Nap, melegítő sugarai az ember lelkét is felmelegítik nem csak az anyaföldet. Ilyenkor mindenki a szabadba vágyik, élvezi a kint létet, és a természet megújulását. Kéthetente unokáink is meglátogatnak minket, és ekkor figyeltem fel Gergely unokám sorozatosan visszatérő kérdésére, nagyi mit segíthetek? Megyek a papának segíteni.  Mikor kezdünk el kertészkedni? Ő már, ültetne.

Az évek során sokszor segített, gereblyézni, ásni, rámolni, ültetni, fát hordani. Egy este eszembe jutott, hogy vajon oda figyelek-e eléggé ezekre a kérdésekre? Tudom akik panel házakban laknak jóval nehezebb dolguk van a természet megfigyelésére, kevesebb tapasztalatra tudnak szert tenni, mint azok a gyermekek akik családi házban élik le az életüket. Ekkor döbbentem rá, hogy az éveken keresztül  átadott információk, beszélgetések, figyelemfelkeltések, valahol beültek a kis lelkében és már türelmetlenül várja a tenni akarás lehetőségét. A szabadban kint lenni, önfeledten bújócskázni a testvérével, egy fa megmászása igazi élvezetet jelent számukra. De egy meglazult csavar becsavarása a kerítés deszkájába, vagy egy magas fa megmetszése, majd az ágak becipelése a kertbe és annak összevágása, igazi munkát jelent számukra. Időközben Gergely unokánk megtanulta a szerszámokkal való helyes bánásmódot, mire kell figyelnie, hogy ne okozzon sérülést annak helytelen használata során. Egyáltalán mire alkalmas. Milyen öltözéket jó felvennünk, hogy ruhánk tiszta maradjon. Mikor lehet bizonyos növényeket ültetni, átültetni. Az öntözés fontossága és időszerűsége is sok ismeretet igényel. Testvérének érdeklődése még csak nyiladozó félben, ezért sok esetben türelemre kell inteni a nagyobbikat, mert mindent csak ő akar csinálni. Aki bizony kellő akarattal és elszántsággal ellent áll, ami előbb utóbb nézeteltérést okoz kettőjük között. A kaktusz gyűjteményem iránt való érdeklődésük is egyre nagyobb. Régen megnézegették és már tovább is mentek, csak annyit fűztek hozzá, hogy „szúr”. Gergely unokánk az elmúlt évek során a beteg növényi részeken, orvosi beavatkozással próbált segíteni azzal a reménnyel, hogy meggyógyulnak. Persze ezek nem jártak sikerrel, de a hajlandóság akkor is dicséretes marad. Édesapja, aki viszont mindig kertes házban nőtt fel, gyermekkorában sokkal kevesebb érdeklődést mutatott, mint a fiai. Mentségére legyen mondva, hogy műszaki érdeklődése annál nagyobb volt. Sokszor égnek állt a hajam, hogy miket akart csinálni. Lassan az idő múlásával, azt tapasztalom, hogy ő is felfigyel a virágzó növényekre, sőt felhívja gyermekeinek a figyelmét a növények alaki változásaira. Sőt hajlandó füvet nyírni, sövényt vágni, fát fűrészelni.  A tűzrakás, a bográcsozás, apai segédlettel mind-mind nagy várakozással teli, örömforrásként szolgál a kis család életében. A nagypapával ma már nagy élvezetet jelent a körte halászat, férjem ugyanis egy sajátos szerszámot készített, amivel könnyen le lehet szedni a körtét, fáramászás nélkül. A szőlő szüret várva várt esemény. A barkácsműhely igazi mesevilág, mert ott annyi minden történik, olyan érdekességek fedezhetők fel, hogy a fiuk folyton kérdezgetik a nagypapától az mire való, mit lehet vele csinálni, én is szeretném csinálni.

Azt gondolom, hogy a természet szépségére való, figyelem felkeltés, elsődleges feladatunk, hiszen nélküle túl sivár gépies lenne az életünk. A mai világban az anyagiak köré csoportosulnak a dolgok. Akkor vagy valaki, ha tárgyakban tudjuk mérni létünket, pedig ezeket bármikor elveszíthetjük. Ezért az igazi örökséget, a bolygónk által nyújtott természeti szépségekből meríthetjük leginkább, ami ingyen van, adott, csak át kell adni, a jövő nemzedékének!

Írta Lévai Rebeka Margit

2016. február 13-án