Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KAKTUSZKÖR-KÉP

 

A Kaktuszkör-kép megszületése

 

   Az Érdi Újság 2012. februári számában a tárgyévi pályázatokat ismertette az olvasóival. A pályázatok között lehetősége nyílt minden civil szervezetnek, így az Érdi Kern Péter Kaktuszkörnek is, hogy segítséget kapjon tervei megvalósításához. A felhívás elolvasása után megtudtuk, hogy már csak két napunk van a feltételeknek megfelelően összeállítani és benyújtani az ÉKPK pályázati anyagát. Gyors telefonos egyeztetések után sikerült letöltenünk a segítségül szolgáló nyomtatványokat, hogy azok kitöltésével időre elkészülhessünk. Sorozatos levélváltásokkal egyeztetve Libnárné Herczeg Ilona, Jokhel Csaba, az ÉKPK titkára és Kiss Csaba összeállította a végleges terveket, amelynek a benyújtására még éppen elég idő állt rendelkezésünkre. Így bekerülhettünk a pályázók közé.

  Az eredményhirdetés után megtudtuk, hogy az ÉKPK 80.000 Ft pályázati összeget kap.  Több érdekes ötlet elvetése után döntöttünk úgy, hogy maradandót alkotva, bemutassuk egy kiadvány keretén belül a Kaktuszkört, tagjait, működését, alkotásait és eddigi eredményeit rendhagyó módon, tágas műfajhatárok keretei között. A feladatok leosztása után Kiss Csaba főszerkesztői szerepvállalásával megkezdődhetett a szervező és szerkesztő munka, hogy mihamarább összeállhasson az az elképzelés, ami még ekkor – érthető módon – a megvalósítástól igen távol volt. Kezdeti lendületünket hamar megtörte egy apró félreértés, miszerint mindketten azt hittük, hogy a számítástecnikai területen a másik fél a jártasabb. Kiss Csaba joggal azt hihette az érdi honlapunk készítése alapján, hogy én birtoklom a számítógépes szerkesztői tudást, én viszont azt hittem, hogy ő a jártasabb a PC-szerkesztés munkafolyamatában. Ennek tisztázása után gyorsan beláttuk, hogy a jelenleginél jóval magasabb szintű számítástechnikai tudást igénylő segítségre van szükségünk. Ekkor került a képbe a Word technikában jártas Ravasz Kata, hogy összeállítsa az elképzeléseinket. A szerkesztői munkabeszélgetésre Katával együtt érkezett barátja, Kiss Ármin is, akinek hozzáértő szeme azonnal észrevette, hogy ide valamilyen precízebb, jobb, használhatóbb program kell, mint amivel eddig próbálkoztunk.

  Az ÉKPK szeptember 13-ai összejövetelén Ármin Lukoczki Zoltánnal, a jelenlegi Kaktusz-Világ jogelődjének számító AlbaFlora főszerkesztőjével történt eszmecseréje eredményeként megtalálta a megfelelő programot, amivel, a betanulási időt is beleszámítva, röpke két hét alatt gépre vetette a kiadvány addig elkészült cikkeit. Ekkor még csak 40 oldalban gondolkodtunk, de hamar beláttuk, hogy ennyi elképzeléshez kell még legalább négy oldal. Az idő előrehaladtával újabb négy oldalhoz még négy és még négy, azután újabb négy. Így kerekedett ki 60 oldalnyira a Kaktuszkör-kép, amelyben az „ismeretlen” szerkesztők bemutatása után helyet kapott az MKOE alapítójának, Kern Péternek az élettörténete, a Kaktuszkör tevékenysége, néhány hasznos információ a kaktusztartással kapcsolatban, versek, novellák, kaktuszfényképek, humor, rejtvény és sok egyéb érdekesség. A kedves Olvasó nyílván észreveszi a cím és a címlapfotó közötti összefüggést, csakúgy, mint az alcím és a tartalom közötti szerves kötődést! A belső tartalommal is igyekeztünk kiszolgálni nemcsak a kaktuszokat kedvelőket és ismerőket, hanem e növények birodalmába „véletlenül odatévedőket” is. Ahhoz, hogy minden elképzelés bekerüljön a magazinba, a jobban látható 10 pontos betűnagyságot 9 pontosra kellett csökkentenünk, különben az irkatűzés 80 oldalas fizikai határát is átléptük volna. Persze azt tudni kell, hogy eleinte abban a hitben dolgoztunk, hogy csínján kell bánni a színekkel, a képekkel és a betűk méretével, mert a rendelkezésre álló pénz, sajnos, erős korlátok közé szorít. Később tudtuk meg, hogy ez a költségeket nem nagyon érintette, ennek ellenére több képanyag illusztrációként történő alkalmazására az időkorlát és a terjedelem miatt nem volt lehetőség. A saját tapasztalatunk és a nyomdai illetékesek véleménye alapján is megállapítható, hogy Ármin gyors és szép tördelő-szerkesztői munkát végzett, és egy az egyben ez alapján készült a nyomtatás. Reméljük, hogy az olvasói visszajelzések ezt majd megerősítik. Mindenesetre a Kaktuszkör-kép kiadvány szerkesztése közben annyi új ismeretet sajátított el Ármin, hogy az esetleges következő számhoz a tördelő-szerkesztő munka már gyorsabb és még színvonalasabb legyen.

  A megfelelő nyomda kiválasztásában az e téren jártas kedves ismerősünk, Czippán Tamás, valamint a kor modern médiája, az internet segített, így a kivitelezésre több cégtől kérhettünk árajánlatot, mert sajnos, egyéb támogatók híján, az anyagi lehetőségeink igen szűkösek voltak. Ám a legkedvezőbb árajánlatok is minden képzeletünket felülmúlták. Ebben az anyagilag ellehetetlenítő helyzetben lépett a színre a főszerkesztő felesége, mint titkos producer, aki önzetlenül és szolidaritásból javasolta, hogy a családi kasszából fizessék ki a hiányzó összeget. („Azt hiszem, kevés olyan megértő házastárs van még országos méretben is, aki nemcsak elviseli, hanem minden módon segíti is párját, hogy költséges hobbijának élhessen.” – Jokhel Csaba). A legkedvezőbb kondíciót ajánló nyomda így már megkezdhette a munkát, amelyet még néhány levélváltás és személyes találkozó előzött meg, de a beígért határidőre és minőségben rendben elkészültek. Még sok-sok apró munka és váratlan akadály kísérte a Kaktuszkör-kép olykor göröngyös útját, míg – nem egész másfél hónap után – a kezünkben lapozgathattuk azt a magazint, amihez hasonlót kaktuszcsoport vagy személy Magyarországon eddig még nem adott ki!

  2012. november 01-én elérkeztünk az utolsó munkafázis előkészítéséhez, amikor összeállítjuk a zömmel MKOE-tagok névjegyzékét, akik ajándékként, postai úton megkapják a Kaktuszkör-kép magazinunkat, amelyet – ha akarnak –, akár a Kaktusz-Világ kiadványok közé is behelyezhetnek. Rövid egyeztetés után azt gondoltuk, hogy praktikussági szempontok miatt mérete pontosan egyezzen meg az egyesületi kiadvánnyal. Sajnos, minden MKOE tagot nem tudunk megajándékozni, mert a 300 példány ezt nem teszi lehetővé. Amennyiben minden tag igényelné, az MKOE vezetésének van lehetősége ebben dönteni, amit mi támogatnánk.

  E sorok végén megköszönjük Fekete István, Katona Zoltán, Szanda Róbert, Szegediné Benkő Ágnes közreműködését az illusztrációként felhasznált fotóik révén, melyeket korábban vagy a felhívás után bocsátottak a rendelkezésünkre, és dr. Solti Ádámnak, a Kaktusz-Világ főszerkesztőjének, hogy precíz és gyors szaklektori munkájával hozzájárult a magazin színvonalának emeléséhez. Szeretnénk továbbá megköszönni mindazoknak a támogatását, akik részt vettek a munkában, akár szóval, tanáccsal vagy bármilyen segítséggel, hogy ez a rendhagyó, egyedülálló kiadvány, a – Kaktuszkör-kép – megszülethessen, és a magyar kaktuszkultúra örök részévé válhasson.

Írta: Jokhel Csaba ÉKPK titkár

        Kiss Csaba Kaktuszkör-kép főszerkesztő

obregonia@freemail.hu       Kiss Csaba

jokhelcsaba@t-online.hu   Jokhel Csaba

 

 

 

886949_767326946731578_8898388270661063687_o.jpg

10550937_574107789386829_1101714441435812901_n.jpg

TARTALOM

Tisztelt olvasó!.......................................................3

Kaktuszélet-kaktuszétel (Kiss Csaba)………….......4

      Kaktuszgyümölcsök I. (Kiss Csaba)……………......6

      Kaktuszgyümölcsök II. (Kiss Csaba)……...........12

      Kaktuszitalok (Kiss Csaba)…………...................16

      Gravitációs öntözőberendezés (Kiss Csaba)......19

      Kaktusztalaj készítése (Kiss Csaba)………….......22

      Az én földkeverékem (Jokhel Csaba)………….....24

      Kaktuszmagvetés I. (Varga Zoltán)……………....26

      Kaktuszmagvetés II. (Jokhel Csaba)………........28

Kaktusz-szépirodalom

      A három cseresznyefa (Jokhel Csaba)…............31

     Kaktusz és pálma (Delhusa Gjon)……………….....36

     Könnyezőpálma (Kiss Csaba)………………………...37

     Kaktuszok és állatok III: (Kiss Csaba)…….........38

     Kaktuszrigmusok III. (Kiss Csaba)………….........44

Olvasói vélemények……………………………………........51

Könnyen emészthető humor………………………...54

Pajzán kaktuszélet, pikáns kaktuszétel (Kiss Csaba)..61

Borítótörténet………………………………………………..….62

Köszönetnyílvánítás…………………………………………...62

Keresztrejtvény- SEJTFAL (Kiss Csaba-Kiss Ármin)..63

 

cimlap.jpg

KAKTUSZKÖR-KÉP 2 letöltés ITT

TARTALOM
Szerkesztői levél (Kiss Csaba)........................................3
A KAKTUSZKÖR-KÉP megszületése (J.Cs. K.Cs)..............4
Kaktuszok világa c. fotó (Kiss Ármin).........................6
Kaktuszok világa (Kiss Csaba)........................................7

Növényrendszertan (Dr. Turcsányi Gábor).....................10
Binominális nomenklatúra (Kiss Csaba).........................13
Kaktuszok virága 
A kaktusz virága (Kiss Csaba).......................................15
A kaktuszok virágoztatása (Ismeretlen Szerző)..............17
Novellák (Jokhel Csaba)
Simon Péter kaktuszkertje............................................22
Színes cserepek...........................................................26
Versek (Kiss Csaba)
A kaktuszok virága.......................................................34
Saguaro, a Nap gyermeke.............................................38
Ne bántsd a kaktuszt....................................................40
Kaktuszok és állatok II..................................................42
Kaktuszrigmusok műhelytitkai (Kiss Csaba)....................48
Kaktuszrigmusok II. (Kiss Csaba)..................................50
Gyémánt-kor (Kiss Csaba)............................................53
Kaktuszkör képekben...................................................54
Olvasóink írták.............................................................55
Virágos kedvű derűs oldalak (Kiss Csaba)......................58
Keresztrejtvény (Kiss Csaba, Kiss Ármin).......................63

KAKTUSZKÖR-KÉP 2 az Érdi TV-ben

 

cimlap_master_09_13_alcim.jpg

KAKTUSZKÖR-KÉP letöltés ITT

TARTALOM
Tisztelt Olvasó! (Kiss Csaba)........ ..........................2
Impresszum..........................................................2
Tartalom...............................................................3
Kaktuszbirodalom
A Kaktuszkör-kép szerkesztősége (Szerkesztők).......4
A kaktuszok (Kiss Csaba).......................................6
Kaktuszápolás (Kiss Csaba)....................................7
Kaktuszfotózás (Kiss Ármin).................................. 8
Az Érdi Kern Péter Kaktuszkör (Jokhel Csaba)....... 10
Kapcsolatok (Kiss Csaba).....................................10
Kern Péter életrajza (Sparta Kern Zsuzsanna)........ 11
Az ÉKPK tevékenységi köre (Kiss Csaba)............... 13
Kaktuszkert avatás (Kiss Csaba)........................... 13
2012 Érd, őszi kaktuszkiállítás (Megnyitó)............. 15
Honlapunk (Kiss Csaba)...................................... 15
Kaktuszirodalom..............................................16
Novellák (Jokhel Csaba)
- Az utolsó kaktuszkert....................................... 17
- Részletek egy naplóból..................................... 19
- Örökség......................................................... 22
- Különös pillangó.............................................. 26
- Túlélés........................................................... 30
- Kaktuszmese................................................... 33
Versek (Kiss Csaba)
- Kaktusz himnusz...............................................34
- Cactus-actus (bökvers)..................................... 35
- Arthrocereus, a brazil gyertya............................35
- Kaktusz egyed..................................................35
- Én, ha kaktusz lennék...................................... 36
- Kaktuszok és állatok..........................................37
- Locsolóversek...................................................42
- Kaktuszrigmusok...............................................43
ÉRDekes kaktuszképek (Kiss Ármin)......................50
A kaktuszgyűjtés derűs oldalai (Kiss Csaba)...........52
Kaktuszkör kép....................................................58
Felhívás..............................................................58
Keresztrejtvény (Kiss Csaba, Kiss Ármin).......... 59

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

INFO PLANTS

(riccardo, 2014.12.28 08:44)

Hi i am a lover of cacty,i search some plants of copiapoa cinerea,solaris,columna alba,longistaminea,serpentisulcata,have you or can you tell me where i found in your country thank you

Kaktuszkör-kép

(Kiss Csaba, 2012.11.05 17:05)

Szia Icuka!
A kedves Olvasónak nem tudhatják, hogy csak az elképzekéseinket osztottuk meg Veled a szerkesztés nehézségeit (más fontosabb kaktuszos ténykedéseid miatt) már nem, így csak a nyomdából kikerülő friss festékszagú, kész magazint most láthattad először.
Ezek szerint nem csalódtál a kézzel fogható végeredményben. Örülünk, s reméljük Mások is jó érzéssel fogják olvasgatni. Főszerkesztő.

Kaktusz-Körkép.

(Libnárné H.Ilona., 2012.11.03 10:59)

Tegnap kezembe kaptam a Kaktusz-Körkép,magazint.Nagyon jó érzéssel olvastam végig .Igazán minden elismerésem a két szerzőnek és nem utolsó sorban Ravasz Katának ,és Kiss Árminnak,akik példa mutató munkát végeztek
Köszönet nekik.
Libnárné H.Ilona.