Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Parodia

2011.10.28

                                 

             Parodia  Spegazzini 1923

 

Család: Cactaceae

 

A nemzetséggel kapcsolatos ismeretek

 

Első leírása

Parodia Spegazzini 1923/An. Soc. Cient. Argent. 96: 70.

 

Szinonimák

Acanthocephala, Brasilicactus, Brasiliparodia, Chrysocactus, Dactylanthocactus, Echinocactus, Eriocactus, Eriocephala, Friesia, Hickenia, Jauhisoparodia, Malacocarpus, Microspermia, Neohickenia, Notocactus, Sericocactus, Wigginsia

 

Etimológia

A tudományos Parodia nemzetségnév dr. Domingo Parodi családnevének latinosított változata.

 

História

A Parodia nemzetség tudományos neve dr. C. Spegazzini (1858-1926) olasz származású botanikustól származik. Spegazzini 1923-ban a világhírű tudósról, dr. Domingo Parodi (1823-1890) olasz származású gyógyszerészről és botanikusról érdeme elismeréseként nevezte el az új kaktusznemzetséget, aki elsőként kutatta fel Paraguay növényvilágát. A nemzetség típusfaja a Parodia microsperma lett. A 2006-ban kiadott The New Cactus Lexikon alapján a jelenlegi Parodia nemzetség alá került besorolásra több, addig önálló nemzetség, ezért Spegazzini leírását ki kellett egészíteni a bevont nemzetségek tulajdonságaival, melyet külön-külön 5 csoportban közölnek. A csoportosításból kimaradt a szinonim Malacocarpus Salm-Dick nemzetség, mivel ez korábban sem kapott hivatalos elismerést. Az átsorolásokat még az új kaktuszlexikon megjelenése előtt többek között és nagyrészt Andreas Hofacker, a német kaktuszgyűjtők egyesületének elnöke és az angol Nigel P. Taylor a Royal Botanic Gardens, Kew munkatársa kezdte meg.

 

Dr. Carlos Spegazzini (1858-1926) az olasz származású botanikus professzor és kaktuszgyűjtő 1979-től Argentínában élt és dolgozott. A La Plata-i Múzeum Biológiai Intézetének professzora és igazgatója volt. 1905-ben jelent meg a „Flora de la Provincia de Buenos Aires” a főváros környéki növényvilágról írt könyve. Számos Argentínában honos kaktuszfajt fedezett fel és írt le. Róla neveztek el több kaktuszfajt, pl.: Cereus spegazzinii, Gymnocalycium spegazzinii subsp. spegazzinii, Echinopsis spegazziniana (újabban E. leucantha), Parodia spegazziniana (P. microsperma subsp. microsperma), Rebutia spegazziniana (R. deminuta subsp. deminuta)  

 

Habitus

A növény egyedülálló, vagy sarjadó, a szár leginkább kicsi, gömb vagy rövid hengeres alakú, bordás vagy szemölcsös. A virág közvetlen a tenyészcsúcs alatti fiatal areolákból fejlődik többesével, nappal nyíló, fényesen színes, rövid tölcsér alakú. A virágcső viszonylag rövid, gyapjas és pikkelyes, mely rásimuló. A virágzó areola gyapjas és sörtés vagy csak sörtés a legfelsőbb areolákig. A termés a gömbtől a bunkó-hengeres formáig terjed, gyapjas és/vagy sörtés, száraz vagy majdnem száraz, nagyon vékony falú és az alap közelében széthasadó, vagy vastag falú és az oldalán széthasadó, vagy rózsaszín és kezdetben húsos, később összeszáradó. A mag változatos, csoportonként eltérő (lásd lent a csoportok ismertetésénél!).

 

A kibővített Parodia nemzetséghez jelenleg 66 taxon - 58 faj és 8 alfaj – tartozik. Az 58 faj az alábbi 5 fő csoportosításban szerepel a nemzetségben:

 

[1] Eriocactus-csoport

Az ide tartozó fajok szára közepes vagy nagyméretű, de 1, 8 m-nél nem magasabb, végső fokon hengeres alakú. A borda élesen kiemelkedő, nagyszámú vagy nagyon sok. Az areolák egymáshoz közelfekvők. A tövisek nem horgasak. A virág szélesre nyíló, sárga színű. A mag megközelítőleg ovális, a köldök környékén kiszélesedő vagy kissé bunkó formájú, 0,7-1,2 mm nagyságú, barna színű, felülete sekély boltozatú kidomborodásokkal tagolt vagy sima, a csírakapu (strophiole) hiányzik.

A csoport fajai: P. leninghausii, P. magnifica, P. nigrispina, P. schumanniana, P. warasii Élőhelyük: Argentína (a legkeletebbre fekvő Misiones nevű tartományban), Dél-Brazília és Dél-Paraguay.

 

[2] Wigginsia-csoport

A fajok az előző csoporthoz hasonlóak, eltérés csak néhány morfológiai tulajdonságukban van. A szár nyomott gömb vagy gömb alakú, a gyakran fényes rózsaszín és részint csupasz termés részben besüllyed a sűrűn gyapjas tenyészcsúcsba, mely kezdetben húsos, később beszárad és a 0,9-1,2 mm nagyságú magok teljesen kiszóródnak belőle. (A szinonim Malacocarpus nemzetség ide került besorolásra.)

A csoport fajai: P. erinacea, P. langsdorfii, P. neoarechavaletae, P. neohorstii, P. turbinata

Élőhelyük: Északkelet-Argentína, Dél-Brazília és Uruguay

 

[3] Notocactus-csoport

Ebbe a csoportba tartozó fajok szára közepes méretű. Bordáik a gyengétől az erősen dudoros formáig változó. A tövisek rendszerint egyenesek, kivéve a P. tenuicylindrica, melynek horgas tövisei vannak. A virág kicsitől az inkább nagy méretig terjed, de 8 cm-nél nem nagyobb. A bibefejek színe rózsaszín, vörös, bíbor vagy narancssárga, ritkán sárga. A mag nagyjából 0,8-1,4 mm méretű, barna, felületén gyenge vagy erős kidudorodások képződnek, olykor redőzött. A csírakapu hiányzik vagy a köldök szembetűnően parafaszerű.

A csoport fajai: P. allosiphon, P. arnostiana, P. buiningii, P. carambeiensis, P. consinna, P. crassigibba, P. fusca, P. herteri, P. horstii, P. linkii, P. mammulosa, P. mueller-melchersii, P. muricata, P. nothorauschii, P. ottonis, P. oxicostata, P. rechensis, P. rudibuenekeri, P. scopa, P. stockingeri, P. tenuicylindrica, P. turecekiana, P. werdermanniana

Élőhelyük: Argentína, Dél-Brazília, Uruguay és Dél-Paraguay

 

[3/1] Brasiliparodia-alcsoport

Főbb tulajdonságokban megegyezik a [5] Parodia-csoport jellemzőivel, de a magvak hosszúkásak, felületükön nagy szemölcsök (dudorok) képződnek, esetükben hiányzik a csírakapu és a tövis némelykor horgas.

Az alcsoport faja: P. alacriportana

Élőhelyük: Dél-Brazília

 

[4] Brasilicactus-csoport

Az ide tartozó faj szára szemölcsös, a szemölcsök kicsik, sűrű, egyenes tövisek által takart. A virág kicsi, a virágcső karcsú, a virágzó areola feltűnően fényes, de ritka gyapjas. A mag megközelítőleg ovális, 0,8-1,2 mm nagyságú, fekete-barna színű, a kidudorodások magasak vagy alacsonyak, csirakapu hiányzik.

A csoport faja: P. haselbergii

Élőhelye: Dél-Brazília

 

[5] Parodia-csoport

A fajok közepes méretűek, a bordák szemölcsösek vagy szemölcs nélküliek, a tövis horgas vagy egyenes, a mag alakja gömbszerűtől az oválisig változó, 0,4-1,25 mm nagyságú, barna vagy barnásfekete, felülete erősen vagy gyengén dudoros, a csírakapu megvan, terjedelmes vagy kicsi.

A csoport fajai: P. aureicentra, P. ayopayana, P. chrysacanthion, P. columnaris, P. comarapana, P. commutans, P. formosa, P. gibbulosoides, P. hausteiniana, P. maassii, P. microsperma, P. nivosa, P. ocampoi, P. otaviana, P. penicillata, P. prestoensis, P. procera, P.ritteri, P. schwebsiana, P. stuemeri, P. subterranea, P. taratensis, P. tuberculata

Élőhelyük: Argentína és Bolívia

 

Érdekességek

1.      Sok tapasztalt kaktuszszakértőt és –gyűjtőt meglepett a Parodia nemzetség „újszerű” kibővítése (e nemzetség alatt összevont több korábbi önálló nemzetség) a 2006-ban megjelent”The New Cactus Lexicon”-ban. Ez mégsem lehetett váratlan, hiszen már 1987-ben Taylor megtette ezt a címben szereplő és több más szinonim Notocactus faj esetében is.

 

2.      A Franz Buxbaum által kiegészített (emend. Buxb.) sin. Notocactus nemzetség magába foglalja a sin. Eriocactus, Brasilicactus és Wigginsia nemzetségeket. Több kaktuszszakértő ezeket önálló nemzetségeknek tekinti, amit szerintük morfológiai bélyegeik is indokolnak. Ám nemcsak ezeket, hanem a sin. Notocactus nemzetséget is elkülönülten kezelik a Parodiatól is.

 

3.      A [3] Notocactus-csoportban szereplő Parodia nothorauschii faj nevébe még egy „h” betű is belekerült. Nem sikerült kideríteni az okát, de következetesen megjelenik minden esetben az új kaktuszlexikonban, mégis gyanítható, hogy elírás lehet.

 

4.      A [3] Notocactus-csoport fajai az areolák között - fajonként változóan - orr alakú púpokkal dudorosak. A sok kis púpból álló bordáiról kapta tükörfordítás alapján a magyar (kissé pejoratív) "púposkaktusz" nevet.

 

5.      A [3] Notocactus-csoport többsége Uruguay és Brazília határán él, legdélebbre Észak-Argentínába és legészakabbra Kolumbiába is eljutottak, de kaktuszkutatók szerint ide már a telepesek közreműködése révén. Élőhelyeiket a civilizáció nagymértékben és visszafordíthatatlanul veszélyezteti. 

 

6.      A [5] Parodia-csoport tagjait ékszerkaktuszok vagy csodakaktuszok magyar népi névvel is illetik. Méltán, mert nagyon dekoratívak önmagukban és csoportosan is. Élénk, változatos színű, egyenes, hajlott vagy horgas töviseik a virágtalan időszakban is igen nagyfokú díszértéket biztosítanak ezeknek a kistermetű kaktuszoknak.

 

7.      Bizonyos fajok már januárban megkezdik a virágzást, sőt már magoncként is képesek virágozni, ezeket télen rövidebb ideig kell pihentetni. Nagy, kezdetben tölcsér alakú, később - főleg intenzív napfény hatására - szélesre táruló lepleik rikító sárga, narancssárga, vörös esetleg fehér színben és ezek árnyalataiban pompáznak.

 

Élőhely

A nemzetséghez tartozó fajok előfordulási helye Dél-Amerika déli részén és az Andok keleti oldalán, Argentína, Bolívia, Brazília, Paraguay és Uruguay területének sziklás lejtőin található.

A [3] Notocactus-csoport fajai alacsony dombvidékek lakói füves növénytársulásokban, árnyékos környezetben, vagyis kevesebb a fényigényük. A sziklakibúvások teknőiben és repedéseiben fölhalmozódott törmelékben (homok, földpát, mállott kőtörmelék, szerves hulladék keverékében) „vernek” gyökeret. Vékony gyökereik nagy területet szőnek be víz és tápanyag után kutatva. Ez a törmelékes, humuszban is gazdag termőközeg savas, 5,6-6 pH értékű. Az éghajlat meleg, az átlaghőmérséklet 17-19 C fok és 8 C foknál soha sincs hidegebb. Az évi csapadékmennyiség 800-2000 mm között van. A kaktuszok közül gyakran egyes Gymnocalycium fajok a társult növények.

A [5] Parodia-csoport tagjai közül a sűrű tövisezettségű fajok a magas hegységek lakói a tengerszint felett akár 2500 méter magasan, köves-kavicsos talajon, erős napfénynek és szélnek kitetten élnek. A hőmérséklet minimuma rövidebb ideig 4 C fok is lehet. A ritka tövisűek az élőhelyükön cserjék vagy magas fűfélék árnyékában húzódnak meg. 

 

Gondozás

A kibővített Parodia nemzetség minden egyes fajára lehetetlen lenne egy szakszerű, általános tartási összefoglalót leírni. A két főcsoportra ([3], [5]) külön-külön már megközelítőleg elfogadható ápolási tanácsok megfogalmazhatók.

A [3] Notocactus-csoporthoz tartozóknak a jó vízáteresztő termesztőközegüket áprilistól szeptember végéig tartsuk mindig nyirkosan, de ne legyen víztelített. Innentől kezdve az évi ciklus hideg periódusában azonban szárazon legyenek és legalább 10 C fokon. A hajszálgyökerek teljes kiszáradását a tél végén nagyon enyhe nedvesen tartással megelőzhetjük. A kissé humuszos, ásványi anyagokban gazdag talajuk az átlagosnál több porózus kőzettörmeléket és apróbb kavicsot (40-50%) tartalmazzon, melynek savas kémhatása pH 6 érték körül legyen. Dél-Amerikában az őshonos termőhelyükön füves környezetben élnek, így kultúrában sem igénylik a tűző napsütést, ezt enyhe árnyékolással, de meleg napfényes hellyel biztosíthatjuk. Virágzásuk - fajtól függően – 3 és 10 év között várható, általában nem önbeporzók, így több, idegen egyedet szükséges tartani.

A [5] Parodia-csoportba sorolt fajok ápolása általában egyszerű. Fontos számukra a nappali és éjszakai nagy hőmérsékletkülönbség, ezért a nyári szabadban tartást meghálálják. A tavaszi napfényhez szoktatást fokozatosan kell végezni a megégés elkerülése miatt. A kevés tövisű fajok dudorai hamar megperzselődnek, sőt, maradandóan megégnek. Nyáron a világos, meleg, de nem a tűző napos helyet kedvelik. A szobanövényekhez hasonlóan a déli fekvésű ablakpárkányon is tarthatók megfelelő árnyékolás mellett. A hajszálgyökér-képződés megsegítése érdekében jó minőségű, tápanyagokban gazdagabb kaktuszföldet igényelnek. Átültetni 2-3 évente érdemes és lehetőleg műanyag ültetőedényt használjunk a szükséges nedvesség jobb megtartása miatt. Fő növekedési időszakban – tavasz végén, nyár elején - gyakori szellőzéssel biztosítható, bőséges friss levegőt és elegendő nedvességet igényelnek, szeretik a meleg, párás mikroklímát. Más kaktusznemzetségekhez képest jobban elviselik a talaj nedvességét, és láthatóan kedvelik a vízpermetet. Lehetőleg alulról öntözzünk, elkerülve a szárán kialakuló foltosodást. Öntözni csak napos időben szabad, és akkor, amikor a talajuk szinte teljesen kiszáradt. Túlöntözés esetén a tőnél megjelenő sötét foltok a növény pusztulását okozhatják. Gombafertőzések, takácsatkák, pajzstetvek, gyökértetvek ellen permetezéssel és átültetéssel kell védekezni. Az egyenlítő közelében élő Parodia fajok melegigényesek, ezért 6-8 C fok alatt nem teleltethetők a 10 C inkább jobb, téli pihenéskor is igénylik a szellőztetést. Csaknem teljesen szárazon kell tartani őket, a finom hajszálgyökerek azonban nem száradhatnak ki, szükség esetén nagyon mérsékelten az edényfal közeli talajt tartsuk nyirkosan. Magvetéses szaporításuk türelmet és gondoskodást igénylő feladat. Általában rengeteg apró magot teremnek, gyorsan ki is kelnek, de a magoncok felnevelése nem egyszerű, mert az öntözővíz könnyen kimossa a zsenge gyökereket. A vetést követő elég sok idő után a megerősödött magoncokat külön edényekbe ültessük át. Egyes fajoknál a fejlődés és a virágzóképesség oltással elősegíthető. Általában kb. 3 éves koruktól virágoznak. Szakszerű gondozás esetén sokáig élő növények.

 

Felhasznált irodalom

Bodor János (2008): Szobakaktuszok. Mezőgazda Kiadó, Budapest.

Haage, Walther (1981): Kakteen von A bis Z. 1. kiadás, Neumann Verlag, Leipzig Radebeul.
Hewitt, Terry (2000):
Kaktuszok és pozsgások. 3. kiadás, Panemex Kft. és Grafo Kft. Budapest.
Hunt, David R.-Taylor, N.-Charles, G. (2006):
The New Cactus Lexicon: descriptions and illustrations of the cactus family. dhbooks, Milborne port.

Herm-Hofacker-Charles-van Heek-Bohle-strecker-Heimen (2005): Kakteen in Brasilien.

Manke, Elisabeth (2001): KAKTUSZOK – A legszebb fajok és gondozásuk. Magyar Könyvklub, Budapest.
Dr. Nemes Lajos – Szabó Dezső (1981):
Kaktuszok. Mezőgazda Kiadó, Budapest.

Dr. Nemes Lajos (1991): Kaktuszok. 2., átdolgozott kiadás. Mezőgazdasági Kiadó Kft. Budapest.
Preston-Mafham, Rod & Ken (1994):
Kaktuszok képes lexikona. Panemex Kft. és Grafo Kft.

Pappné dr. Tarányi Zita (2001): Kaktuszok és pozsgások ápolása. Kheirón ’97 Kft.

Vermeulen, Nico (2002): Szobanövények enciklopédiája. Gabo Könyvkiadó.

 

Angol fordítás: Kiss Edina

Írta: Kiss Csaba

Készült: 2010. május 1-20.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Igyekeztem

(Kiss Csaba, 2011.11.04 18:42)

Igyekeztem olyan körültekintően közölni az ismertetőt, hogy a korábbi nemzetségneveken felnőtt generáció eligazodjon az új nemzetségnév használata mellett is. Remélem sikerült és nem sérült senkinek sem a névváltozás nyomán a lelkivilága. Köszi Robi!

Notocactus

(Szabó Róbert, 2011.11.04 09:39)

Nagyon korrekt,színvonalas tájékoztató,köszönöm Csaba!