Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Turbinicarpus.

2011.11.06

 

Turbinicarpus (Backeberg) Buxbaum & Backeberg 1937

 

 

Család: Cactaceae


A Turbinicarpus nemzetséggel kapcsolatos ismeretek

 

A nemzetség leírása: Turbinicarpus (Backeberg) Buxbaum & Backeberg 1937, Cact. Jahrb. Deutsch. Kakt.-Ges. 1937: 27.

 

Etimológia

A Turbinicarpus nemzetségnév jelentése két idegen kifejezés, a latin turbo, turbineus szó – jelentése: tompa, csavarodott kúp alakú – és az ógörög karpos (latinosítva: carpus) szó – jelentése: termés – összevonásából jött létre. A nemzetségnév tehát a búgócsigához hasonló kúposan hegyes,  gömbölyded termésre utal.

 

História

A Turbinicarpus nemzetségnév Curt Backeberg (1894–1966) német fajleírótól származik, aki terepkutató, pozsgásgyűjtemények létrehozója, valamint az eddig ismert legnagyobb kaktuszmonográfiának, a „Die Cactaceae”-nak, és ennek tömörítése révén készített – de csak halála után, 1966-ban kiadott – „Das Kakteenlexikon”-nak a szerzője. Nevéhez kaktuszrendszer megalkotása, több kaktuszfaj felfedezése és leírása fűződik. Haláláig a Hamburg melletti Bergendorfban tevékenykedett. Backeberg az egyéb hasonlóság mellett – a termések jellemző alakisága alapján – elkülönített több fajt a korábban az Echinocactus, valamint a Strombocactus nemzetséghez tartozó kaktuszokból, ezzel az önálló Turbinicarpus nemzetséget hozta létre, melyet prof. Franz Buxbaum (1900–1979) osztrák botanikus, kaktuszszakértő -kutató és -rendszerező társával közösen írtak le. Buxbaum nagyszerű munkásságát jellemzi, hogy megalkotta a kaktuszok törzsfejlődési rendszerét, és emellett számos jelentős kaktuszirodalom szerzője is.

 

Habitus

A Turbinicarpus nemzetség fajai rendszerint magánosak, egyes esetekben jellemzően sarjadnak (T. schmiedickeanus ssp. gracilis). Apró, kistermetű gömbkaktuszok, lapított vagy szinte szabályos gömb formájúak, de tojásdad alakúak vagy kissé megnyúltak, rövid henger alakúak is lehetnek. A magasságuk általában 3–8 cm között van, de előfordul, hogy a 10–12 cm-t is elérik, az ennél nagyobb viszont meglehetősen ritka. Nagy, erős répagyökerük van, mely a vízháztartásuk fontos szerve is egyben. Száruk színe világoszöld, zöld, kékeszöld, barnás és vöröses is lehet. A bordák helyén inkább a különböző – lapos, tompa, dudorszerű (T. lophophoroides), kúpos, piramis, rombusz, deltoid – alakú, megnyúlt vagy markáns szemölcs (T. schmiedickeanus ssp. gracilis) a jellemző, melyek az alapnál szétterülők, és szabályos spirálalakban vagy szabálytalan formációban helyezkednek el. A tövispárna (areola) a csúcs közelében feltűnően gyapjas, az alap felé egyre jobban gyérül, filces, majd idős korára lekopik, teljesen csupasz lesz (van kivétel, pl. a T. valdezianus). A tövispárna általában fehér vagy árnyaltabb fehéres színű. A fajok tövisei különfélék, de a nemzetség mégis egyik szembetűnő jellegzetessége. Töviseik a fehértől a majdnem feketéig különféle színárnyalatúak lehetnek, viszont a töviscsúcs általában sötétebb. Az elkülönült középtövisek száma 1–2 (T. schmiedickeanus var. dickisoniae), vagy több (T. viereckii), de ez kevésbé jellemző. A tövisek mennyisége általában kevés, areolánként 1–15 db között változik, de előfordulhat 30 db körüli is (T. valdezianus). A tövisek a test alsó részén lévő idős areolákon egyes fajok esetén fokozatosan gyérülnek, majd lehullanak, csak némely esetben maradnak meg. A tövisek leginkább, puhák, hajlékonyak és rugalmasak, de rövidebb, merev, kemény tulajdonságú is előfordul (T. mandragora ssp. mandragora, T. saueri ssp. saueri). Hosszméretük 1–2 mm-től 25–30 mm-ig változik, fajonként a méretszórás természetesen sokkal kisebb. A tövisek általában kör keresztmetszetűek, viszont laposak is lehetnek, alakjuk egyenes, hajlott, szabálytalanul hullámos, valamint kuszáltan csavarodott, tekeredő jellegű. A tövisezettség lehet szokványos (T. laui), tollszerű (T. valdezianus), kuszált jellegű (T. schmiedickeanus ssp. rubriflorus), vagy szabályos (T. pseudopectinatus). A növények gyapjas csúcsi részéből bújnak elő a majdnem csupasz rövidcsövű, kicsi vagy közepesen nagy nappali virágok. A tölcsér alakú virág hossza és átmérője 1–5 cm körüli. Színük fehér, sárga, rózsaszín vagy piros. Ritkán egyszínű a virág, külső és belső lepelleveleik többnyire sötétebb középsávos, a virágtorok rendszerint jóval sötétebb. A portok jellemzően sárga, a többágú bibe inkább fehér, de előfordul sárga, narancsos és rózsaszín is. Az inkább hosszúkás vagy jellegzetes tojásdad (búgócsiga) alakú termések bogyó jellegűek, 3–5 mm körüli szélesek és magasak, zöldes színűek. Az érésfolyamat végén beszáradnak, és hosszában felrepednek, majd kinyílnak. A nagyjából ovális alakú, kb. 1–2 × 0,75–1,4 mm méretű magok apró dudorosak, vagy rovátkoltak, barnásfeketék, feketék és inkább matt fényűek.

 

Megjegyzés

1.           A nemzetség fajai saját gyökerükön gondos ápolással nevelhetők, de nem ritka az oltvány sem, mert így gyorsabban, biztonságosabban és nagyobbra nőnek. Az oltványokra jellemző, hogy a növények eredeti habitusa kisebb-nagyobb mértékben torzul.

2.           Az egyik jeles szlovák szerző, Milan Zachar: The genus Turbinicarpus c. könyve szerint a nemzetséghez 19 faj, 21 alfaj, 5 változat tartozik. David R. Hunt: The New Cactus Lexicon alapján 16 faj és 20 alfaj alkotja a nemzetséget, ami 9 taxonnal kevesebb az összevonások miatt, mint az előbbi.

3.           A Turbinicarpus nemzetség fajai a különböző szakkönyvekben, leírásokban a következő (szinonim?) nemzetségekben is előfordulnak: Echinocactus, Gymnocactus, Rapicactus, Normanbokea, Pelecyphora, Bravocactus, Kadenicarpus.

4.           A Turbinicarpus nemzetség két „kvázi” alnemzetségként is kezelhető a maghéj (testa) mintázata, valamint a köldök (hilum) és a csírakapu (micropyle) kapcsolata alapján. [1] Turbinicarpus: ha a maghéj szemcsés és a köldök-csírakapú összenőtt. [2] Rapicactus: ha a maghéj rovátkolt, a köldök-csírakapú szétvált. A későbbiekben ismertetésre kerülő T. valdezianus faj az [1] csoporthoz tartozik.

5.           Az [1] és a [2] „kvázi” alnemzetséghez tartozó taxonok nemcsak a 4. pont alattiak szerint, hanem a külső megjelenésükben is elég határozottan megkülönböztethetők.

 

Élőhely

A jelenlegi kutatások szerint kizárólag Mexikó Coahuila, Guanajuato, Hidalgo, Nuevo León, Querétaro, San Luis Potosí, és Tamaulipas egymással határos szövetségi államaiban őshonosak ezek az endemikus jellegű kaktuszfajok. A Keleti Sierra Madre mindkét oldalán, magas fennsíkon, az É-i szélesség 20-27. foka között és a Ny-i hosszúság 100. foka környékén, Mexikóvárostól északra, közel az államhatárig, kb. 750 km hosszúságban, megközelítőleg összefüggőnek nevezhető területen találhatók. Az élőhelyükön áthaladó Ráktérítőhöz képest É-i és D-i irányban hozzávetőlegesen egyenlő távolságra terjedtek el.

 

Felhasznált irodalom:

 

Haage, W. (1986): Kakteen von A bis Z. (3. Aufl.). Q&M Verlag. Heidelberg.

Hunt, D. – Taylor, N. – Charles, G. (2006): The New Cactus Lexicon: descriptions and illustrations of the cactus family. dhbooks, Milborne Port.

Manke, E. (2001): Kaktuszok. Magyar Könyvklub.

Nemes L. (1976): Kaktuszrendszerek. Csili Kaktuszkedvelők Évkönyve.

Nemes L. – Szabó D. (1981): Kaktuszok. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

Papp L.: Pozsgások 110. kártya. MPKE–MKOE.

Sotomayor, M. et al. (Grupo San Luis) (2004): The genus Turbinicarpus in San Luis Potosí. Cactus & Co. Libri.

Subík, R. – Kunte, L. (2004): Kaktuszok enciklopédiája. Kossuth Kiadó.

Zachar, M. (2004): The genus Turbinicarpus. VID.

 

 

Szakirodalmi fordító: Varga Zoltán (Budapest)

Fordító: Kiss Edina

Írta: Kiss Csaba

Dátum: 2008. január 22.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.